Házi feladat

Már egy ideje külön sétálunk Delinkével: csak én és ő. Párom pedig Csincsivel sétál. Ugye, ezt kaptuk házinak. Eddig csak egyszer találkoztunk kutyával, akkor is egy ismerős és meglehetős módon kedvelt német juhász keverékkel: Hörbivel. Mivel Delinke ismeri és szereti, ezért jól eljátszottak együtt. 

Ez nagyon jó volt, de már vártam az alkalmat, hogy megismerkedhessünk új kutyákkal is. Végre ma erre is sor került.

A felső erdei ösvényen sétálva találkoztunk egy kedves hölggyel, aki mellett két kutya is sétált: egy  nyugodt spániel, Tejföl, s egy kedves kis kölyök bulldog, Bodza. A találkozás eleje igen sikeres volt, mivel Delinkét láb mellett tartva sikerült megközelítenünk őket - ám sajnos ijedtében kiugrott mellőlem, mikor a kis bulldog szaladt oda ismerkedni. De még így is nagyon boldog voltam, hogy sikerült ilyen szép nyugodtan megközelítenünk őket - ez már eredmény! Kicsit beszélgettem a gazdával, akiről kiderült, hogy ő is az Őrmezői Kutyaiskolába jár. Eközben pedig klikkerrel rádicsértem arra, ha Delinke barátságosan próbált közeledni a kutyákhoz, s szóval tiltottam, ha vicsorgott. Sajnos a kis cuki bulldog kissé nyomulós volt, ami Delinkét kiakasztotta, nagyon húzogatta az ínyét, ilyenkor szóltam rá, s igyekeztem dicsérni, mikor abbahagyta. Ugye a terápiás foglalkozásokon eddig szinte csak a dicsérettel kellett foglalkozni, mert a többit a kutyák lerendezték Delinkével, szóval ebben nem voltam annyira biztos. Mikor már úgy láttuk, hogy a kis bulldogból már sok volt Delinkének, elváltak útjaink. Remélem, még sok ilyen pozitív találkozásunk lesz!

 A klikkerezés is megy. A dobozt az elmúlt napokban hanyagoltuk, cserébe azonban a lelövős trükköt működőképessé fejlesztettük akár a havas erdőben is. Azért egy kicsi nyiszi-nyüszi megelőzi a trükköt ebben a nedves időben. :) De már van egy új dolog, amit mindkét kutyánál elkezdtem elkapással tanítani: a meghajlást (nyújtózásból), ill. Delinkénél a szégyelld magad! trükköt mosakodásból. Tudom, hogy az elkapás azért nem formálás, épp ezért ezt sem akarom elhanyagolni. A minap az erdőben pl volt két, egy tőből eredő fa, szerettem volna, ha Delinke beáll közéjük, csak ő inkább talált magának egy szemétkupacot - épp ezért ez a kísérlet kudarcba fulladt.

 Ma végre párom is gyakorolt Csincsivel - hisz ők is kaptak házit. A Japán Vacsora nevű eljárást már kipróbáltuk, problémamentesen zajlott. A lényege, hogy az aktuális étkezést a földön költjük el, s közben a hangunkkal (morgás), a mimikánkkal és a testtartásunkkal tartjuk távol a kutyát. Csincsiék már alapból nem is jöttek oda, egy pár lépéssel arrébb lefeküdtek és nagyon okosan néztek minket. De ma a Csincsi kikapta párom kezéből a jutalomnak szánt extra méretű falatot, úgyhogy azért van itt még mit csiszolna. Az mondjuk kétségtelen, hogy ha kajáról van szó, én vagyok a főnök. :D

De nem csak ezt kaptál házinak. Ismét gyakorolják az azóta elfelejtett laza pórázt, s a láb mellé ülést - fal mellett, mert Csincsi kitolja a fenekét. De egészen alap dolgokat is gyakorolniuk kell: mivel Csincsi igen durván veszi el a falatot, ezért erről most szoktatjuk le.

Sajnos nem sikerült mindent gyakorolnunk. Kimaradt például a hanghordozás gyakorlása és párom tréningezése annak érdekében, hogy Csincsi ne idegesítse fel rögtön.

Holnap ismét kutyaiskola, úgyhogy holnap este majd írok a kutyasulis élményeinkről. Eddig azért nem írtam, mert egyrészt beteg voltam, másrészt igen megterhelő lett volna... holnap elmesélem, miért. :)