Miértek és hogyanok

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy miért épp mudit választottam társul, milyen célokat tűztem ki magam elé, mikor eldöntöttem, hogy mudim lesz, s egyáltalán, miért lett végül kettő... Általában elmondható, hogy valamiért ez a kérdés mindig felkészületlenül ér, így most jól átgondoltan közlöm erről szóló gondolataimat.

Sem én, sem pedig párom nem származik kutyás családból, nekem macskáim, neki teknősbékája volt, így hát a kutyatartásnak totál kezdőkként futottunk neki. Annak, hogy miért akartunk párommal kutyát, valószínűleg több oka is volt, ám az egyetlen ok, ami valaha konkrétan megfogalmazódott bennünk - s épp ezért, itt is csak ezt írom le - az volt, hogy többet mozognánk, ha lenne kutyánk. Eléggé otthonülősek, eléggé lusták, és nagyon kockák vagyunk mi ketten, épp ezért nekünk egy kevéssé mozgékony kutya lett volna való, ám az előbb említett cél ezt felül írta. 

Alapvetően gyakorlatias választásra törekedtem, olyan kutyát kerestem, aki elég kicsi ahhoz, hogy jól érezze magát egy lakásban, de azért még van akkora, hogy a "kutya" jelzőt teljes magabiztossággal használhassam rá, fontos volt, hogy a szőrzetével, fülével, ráncaival történő foglalkozás szükségessége minimális legyen, csendesnek, jó természetűnek és könnyen nevelhetőnek kellett lennie, olyannak, aki kibírja egyedül azt a hétköznaponkénti nyolc órát, míg egyedül van. A választásnál ezek a gyakorlati szempontok vezettek utamon, ehhez képest szőrözős bischon fajtákat, ráncos mopszokat, makacs terriereket és nagy ruhatár-igényű kínai kopasz kutyákat nézegettem. Mivel elvileg úgy volt, hogy párom allergiás a kutya szőrre, így a bedlington terriernél hajtottuk be a lexikon sarkát - ám az összeg, amibe a kiskutya került volna, legott vissza is simította azt a sarkot, párom pedig csináltatott egy allergia tesztet, s láss csodát: allergiája el is múlt! S tényleg nincs neki. 

Egyszer csak felmerült bennem, hogy tulajdonképpen én mindig is vonzódtam a magyar fajtákhoz. Így hát elkezdtem nézegetni őket. A lexikon alapján pedig a mudi volt az, aki messzemenően megfelelt elvárásaimnak: kicsi, de mégis eb, elég mozgékony, de jól alkalmazkodik a gazdához, könnyen nevelhető, szőrzetápolásra igénytelen, s a többi, hozzá hasonló termetű magyar fajtához képest csendes. Szép és magyar. 

Ezzel beindult a gépezet. Teljes erőből robogott, csak hát pont akkoriban nem igazán hemzsegtek a kiskutyák - vagy mi voltunk bénák. Ám végül megtaláltuk a Köves-bérci Betyár Kennelt, benne az akkor olyan kilenc hetes Csincsivel. A kötelező "megtekintéskor" párom azonnal beleszeretett. Otthon aztán meg hánytuk-vetettük, beijedtünk pár napra, aztán mégsem, s végül elhoztuk Őt. 

Mit ne mondjak, nem volt könnyű. Csincsi egy erős ösztönű, nagyon sportos mudi. Így utólag, nem is nekünk való választás volt - bár a sors akarta így, mivel őelőtte Csincsilláink voltak. Nem azért gondolom ezt, mert nem jó kutya, sokkal inkább azért, mert mi nem vagyunk elég jók hozzá. Vele megtapasztalhatjuk, hogy egy kiváló kutyához kiváló gazda kell. Meg aztán sportosak, na azok nem vagyunk! De igyekszünk felnőni a feladathoz. :)

A két ok, ami megfogalmazódott bennünk akkor, mikor eldöntöttük, hogy lesz még egy kutya, a következő volt: Az akkor fél éves Csincsinek szerettünk volna társat, s nekem egy kutyát. Igen, nekem, mivel párommal komoly nevelési ellentétekbe ütköztünk, ami egy olyan erős kutyánál, mint amilyen Csincsi tud lenni, s egy olyan, az elképzeléseit megvalósítani akaró embernél, mint én, óriási probléma volt. Nem tudtunk megegyezni, így sok esetben Csincsivel nem haladtam egyről a kettőre, ezért lemondtam a neveléséről. Ám akartam egy kutyát, akivel a saját belátásom szerint foglalkozhatok. 

Delinkét a Nyírségfia kennelből választottuk, Csincsi tenyésztőjének ajánlásával. Kissé félve vettünk magunkhoz még egy kutyát, mivel Csincsi lakásban egy igazi tündér, míg távol vagyunk, semmihez sem nyúl, szépen elvan, s tartottunk attól, hogy az új jövevénnyel nem lesz ekkora szerencsénk - ez a félelmünk pedig kegyetlenül be is igazolódott. Mint ebben is, úgy ellentéte Delinke Csincsinek szinte minden másban, úgyhogy a fekete-fehér, ying-yang párosítás tökéletesen bejött. Delinke nyugodt, könnyen kezelhető kutya, leszámítva a trimbolást a lakásban. Mivel kicsi a korkülönbség, a két kutya nagyon jól kijön egymással. 

Amit a lexikon a mudiról írt, igaz volt. A fajtaválasztás viszont nem pusztán ezért volt rendkívül szerencsés. A mudi a hozzám hasonló kezdők öröme és átka egyszerre, hisz nem tudok olyan kutyás foglalkozásról, melyet ne lehetne űzni vele: agility, kiállítás, dog dancing, frisbee, flyball, a futás minden formája, terelés, vadászat, engedelmesség mindenhol, minden szinten, terápiázás, k99 összes ágazata, egy nagyobb mudival még az őrző-védő is! Még most is össze-vissza kapkodok, legszívesebben sokfelé szakadnék, hogy gyorsan mindent csinálhassak, azt se tudom, mivel kezdjem, azt még kevésbé, hová tartsak. De annyi bizonyos, hogy nagyon örülök, hogy egy ilyen kiváló fajtával hozott össze a sors, s hogy ilyen szinten is büszke lehetek hazámra.