szerda, február 06, 2013

Első eredmény

Mint már említettem volt, Delinkével az Őrmezei Kutyaiskolába járunk terápiás foglalkozásra, hogy kezelhessük a kutyákkal való nem túl fényes viszonyát. Persze ez a viszony nem tart az abszolút fekete test felé... csak nem elég fényes, na.


hétfő, február 04, 2013

Megjegyzések

Elvileg megnyitottam a megjegyzések tételének lehetőségét.

BARF - tapasztalatok

Nah kinek szép a szőre? 
Már közel négy hete barfozunk. Ez idő alatt történt velünk hideg-meleg, de egyikről sem tudom valójában megmondani, hogy az új étrend vagy esetleg más áll a hátterében.










vasárnap, február 03, 2013

Házi feladat

Már egy ideje külön sétálunk Delinkével: csak én és ő. Párom pedig Csincsivel sétál. Ugye, ezt kaptuk házinak. Eddig csak egyszer találkoztunk kutyával, akkor is egy ismerős és meglehetős módon kedvelt német juhász keverékkel: Hörbivel. Mivel Delinke ismeri és szereti, ezért jól eljátszottak együtt. 

Napi krízis

Ma bedöglött a blog. Pár órahosszás küzdelem után lementettem a bejegyzéseket és töröltem - így lett ez. Maholnap feltöltöm tartalommal.


csütörtök, január 17, 2013

Újabb közzétételi hullám

Ismételten szünetelt a blog egy időre. Ennek elsődleges oka az volt, hogy a terápiás-projekt is felfüggesztésre került, mivel a Kékcsillag Segítőkutyás Egyesületből kiléptünk a nagy távolság miatt, s a NEO Segítőkutya Egyesületben pedig nem találtuk meg a helyünket. A környéken persze van még egy-két egyesület, de most egyelőre másfelé fordítjuk a figyelmünket.

hétfő, szeptember 03, 2012

OMSE CAC 2012.09.02.

Csincsi vasárnap nagyszerű eredményeket ért el: fajtagyőztes és az első fajtacsoport második helyezettje (RBOG) lett. Úgyhogy most már tényleg frissítjük az ő adatlapját is. :)